Manapság állítólag már nem érdekli annyira az autózás a gyerekeket és a fiatalokat, de az én időmben ez még másképp volt. 1980-ban láttam meg a napvilágot, szüleim az első saját négykerekűjükkel, egy Trabanttal hoztak el a Szent János Kórházból, az első kimondott szavam állítólag az autó volt. Később a hangjuk alapján meg tudtam mondani, hogy milyen kocsi húzott el az utcában az ablakunk alatt, persze akkor még csak a szocialista ipar termékei közül kellett kiválasztani, így nem volt túl sok lehetőség. Általános iskolás koromban a zsebpénzemet 1:24 méretarányú autó makettekre, az autós Lutra album matricáira és a kor autós újságjaira vertem el, a kedvencem az azóta rég megszűnt Autó Extra volt. Tízévesen figyeltem fel az akkoriban induló Autó Magazinra, amikor egy részben kinyílt motorháztetejű, magyar rendszámos BMW 850i ugratott a címlapján. Nem gondoltam volna akkor, hogy 15 évvel később írni fogok abba a lapba…
A jogosítványt 17 évesen szereztem meg (egy felesleges dudálás miatt csak második nekifutásra), de a közeli, néptelen utcákban addigra már némi gyakorlatot szereztem a barátok autóinak vezetésében. Később a családi túrákon már rendszeresen átvettem a volánt édesapámtól, máig emlékszem arra, amikor friss jogsival Írországban jobbkormányos bérautót vezettem, amikor nővérem diplomaosztójára szakadó hóesésben vezettem le Budapestről Pécsre, vagy amikor a német autópályán 180 km/órás sebességgel áthajtottam egy tetőcsomagtartóról leeső kerékpáron (szerencsére senki nem sérült meg, az autónk sem). Már a Budapesti Gazdasági Főiskolára jártam, amikor megláttam az Autó Piacban egy újsághirdetést, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy Balla Márton sajtóügynöksége az országban első (és máig utolsó) alkalommal autósújságíró-tanfolyamot szervez, a kor legjobb szakembereivel.
Nagy nehezen összegyűjtöttem a részvételi díjat, és nem bántam meg. A tanfolyamon ugyanis sokat megtudtunk a szakmáról, és a végén próbacikkeket is írattak velünk, amelyek révén végül munkalehetőséget kaptam Klátyik István sajtóügynökségénél 2003-ban. Két évvel később már főállásban a Motor-Presse kiadónál találtam magam a Hajógyári szigeten, ahol az Autó Piac hetilap és a havonta megjelenő Autó Magazin készült magyar viszonyok között professzionálisnak számító háttérrel. Itt is a szakma legjobbjaitól tanulhattam, de sajnos pár évvel később a kiadó válságba került, és új munkahely után kellett néznem. 2007 tavaszán csatlakoztam az Origóhoz (Péter 2025-től a Magyar Nemzet munkatársa – a szerk), ahol Féjja Zsolttal, Nógrádi Attilával, Vida Jánossal, Koncz Dáviddal, később Balogh Bencével, Farkas Péterrel és Kismartoni Andrással szerkesztettük az autós és a Forma-1-es rovatot.
Időközben a rovatok létszáma jelentősen megcsappant, és az online médiavállalat vezetésében is sok változás történt, de Andrással – akivel egyébként a tanfolyam óta barátok vagyunk – még mindig ennél a portálnál dolgozunk az autós tartalmakon. Több mint másfél évtizedes szakmai múltam során sok száz autót vezettem a Dacia Logantól a Rolls-Royce Phantomig, de a legjobban talán az a kézi váltós Porsche 911 GT3 RS (997) maradt meg az emlékezetemben, amelyet slick gumikon, Estorilban próbálhattam ki 2011-ben.
