A Nissan márka hazai importőre, a Grand Automotive Kft. négy modellt, a régen várt Ariya elektromos SUV-t, a Townstar EV modellcsalád furgonját, illetve kombiját, valamint a tavaly teljesen megújuló X-Trail szabadidő-autót jelölte.
Nissan Ariya
A prémium jellegű, elektromos szabadidő-autó négyféle hajtáslánccal kapható. Létezik első- és összkerékhajtású változat 63, illetve 87 kWh kapacitású akkumulátorral. Az autó kilenc kéttónusú és öt egyszínű kivitelben érhető el. Hatótávja a kisebb akkumulátorral 430-450 kilométer, a nagyobbal akár 600 kilométer is lehet.
X-Trail
A japán márka legnagyobb modellje teljesen megújult tavaly, ám megőrizte jellegzetes terepjárós jegyeit. A családosok számára jó hír, hogy az X-Trail hétüléses kivitelben is elérhető, ha pedig a harmadik üléssort a padlóba süllyesztjük, 585 literes csomagtartóba pakolhatunk. 1,5 literes turbós benzinmotorral, vagy e-Power elektromos hajtással érhető el, amelyben az 1,5 literes szívó benzinmotor csak áramot fejleszt. Elsőkerékhajtással 204, összkerékhajtással 213 lóerős.
Townstar
Benzin- ás villanymotorral, személy- (öt- és hétszemélyes változatban) és áruszállító kivitelben egyaránt elérhető a Nissan Townstar. Elektromos verziója 45 kWh-s akkumulátorból kapja az energiát, hatótávolsága 285-301 kilométer a gyártó szerint. Villanymotorjának teljesítménye 122 lóerő. A rövid változatból van benzinmotoros, amelyben az 1,3 literes erőforrás 130 lovas. A hosszított L2 kombi csakis villanymotorral érhető el. A Townstar EV rakodóterének térfogata 3,3-4,9 köbméter lehet, már a rövid változatba (3,3-3,9 köbméter) is befér két szabvány raklap. Ha kifordítjuk a fülkét a raktértől határoló dróthálós falat, akkor hosszabb tárgyakat is szállíthatunk. A rakodási magasság 1215 milliméter, rakodási hossz szilárd válaszfallal 1806 milliméter, a raktér maximális szélessége 1570 milliméter. A rakodóperem magassága üres állapotban 634 milliméter.