Katona Mátyás

Az autók iránti szerelem nálam is a gyerekkortól datálható, talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az – természetesen – autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Emlékeim szerint az általános iskolában hetedikes-nyolcadikos koromban készítettem autós mellékletet az iskolaújságba, mert már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.

Gimnazista koromban kaptam a lehetőséget, hogy elkészítsem az akkori Autó2 újság weboldalát. Naná, hogy jobban érdekelt a téma, mint a html kód. Kisvártatva megadatott a lehetőség, hogy Csikós Gábor mentorálasával híreket is írjak a weboldalra – számomra is döbbenet, de ez már 20 éve volt. Majd egyre mélyebben sikerült belevonódnom a szerkesztőség munkájába, 2003-tól állandó rovatom volt az akciókat összesítő „A hónap vétele”és az autópiaci összesítő. A weboldal mellett ekkor már az árlistát, majd a híreket is én szerkesztettem, s idővel a tesztek és a menetpróbák írásába is belecsöppentem – óriási örömömre.

Időközben lediplomáztam, az Autó2-nél főállást kaptam, majd a lapból Az Autó lett. Én pedig 2010-ben szerződtem át a Használtautó.hu abban az évben indult autós tartalmi magazinjához, az Autónavigátorhoz, melynek 2011 nyara óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.

Hiszem, hogy egy autós újságírónak igenis rendelkeznie kell saját autóval is, hogy szembesüljön mindazokkal a macerákkal, nyűgökkel, amikkel a többi autós is, s ezek kapcsán is információval, tanáccsal tudjon szolgálni. Az elmúlt 18 évben, amióta jogosítványom van, 2 hónap kivételével gyakorlatilag mindig volt „saját” autóm, még ha az első, a 847 köbcentis, 41 lóerős Daihatsu Cuore nem is volt a nevemen. Hogy milyen autóim voltak még? Nemrégiben pont megírtam egy cikkben, hogy valójában sosem választottam saját örömömre, nálam a családi igények, a praktikum mindig fontosabb volt, így vettem meg még 2006-ban az egykori tesztautó, automataváltós Chevrolet Sparkot, majd volt hétüléses 1.5 dCi motoros Renault Grand Scenicem is a mostani két autónk előtt. Mindegyiket imádtam, de talán mindnél jobban szeretem a mostani, immár 14 éves Toyota Priusomat, amit 5 évvel ezelőtt a feleségemnek vettünk, de aztán neki sikerült egy elektromos Peugeot iOnt vásároljunk (azt is már több mint 3 éve…), így a Prius rám maradt. Tudom, tartása számomra nem gazdaságos, annyira keveset megyek vele az állandó tesztautó-felhozatal mellett, de érzelmi okokból mégsem tudok, illetve nem is kívánok tőle szabadulni, hiszen tudnom kell, milyen egy, a hazai autópark átlagéletkorát képviselő autóval élni.

Az előbbiekből kiolvasható: elkötelezett vagyok a minél kisebb környezeti terheléssel járó autózás iránt. Szándékosan nem közlekedést írtam, mert az autózás szerelmese is vagyok. Szeretek az autókkal foglalkozni, és az autózás kényelméről én sem szívesen mondok le, még ha tudom, hogy sokszor magát az autót is jó lenne letenni. Például a város belsejébe érve egy P+R parkolóba, mélygarázsba, de ezek ugyebár felénk kevéssé jellemzőek. Visszatérve a környezeti terheléshez, némiképp büszke vagyok arra, hogy a családi flotta nálunk egy hibrid és egy villanyautó, s még mielőtt bárki burzsujnak tartana, elárulom, hogy a két autó bekerülési összege nem volt magasabb, mint egy új Suzuki Vitaráé. Ha tehetem, sokszor egy-egy remek tesztautót otthon hagyva sem indítok belső égésű motort, hanem rövid távra feleségem elektromos autójával megyek, ezt az elvet 5 és 7 éves, hétvégente időnként autót fotózni is velem tartó fiaim is magukénak tudják már. 2017-ben részt vettem ez eTour Europe villanyautós versenyen, ahol egy technikai malőrig a harmadik helyen voltam, végül az is nagy szó volt, hogy a töltőhibát sikerült Csehországban távsegítséggel orvosolni és a versenyen végigmenni.

A sors fintora, hogy villanyautós úttörőként egyetlen autóval kényszerültem csak eddig menet közben szervizbe menni: az eTourra kapott elektromos Ford Focusszal. Ennek ellenére azt az autót is szerettem, s többek közt azzal a példánnyal készítettük el Európa első villanyautós (kánikulai, majd téli) gumitesztjeit. Azokban is volt kihívás bőséggel, annak ellenére, hogy gumiteszteket 2012 óta minden szezonban készítünk. Elképesztően sok munkával, de mégis elhagyhatatlan tartalomként és élményként. Számomra ugyanis az autózásnak ezek is nagyon fontos kérdései, hogy milyen abroncs van az autón, azzal miként lehet megállni, bekanyarodni, és mindezt szeretem saját magam megtapasztalni, hogy a lehető leghitelesebben adhassam át az információt az olvasóknak.

5 kérdés, 5 válasz

Hogyan lettél autós újságíró? 

Mázlim volt, mert kaptam egy csomó lehetőséget. Ráadásul azokkal az emberekkel – Csikós Gábor, Földvári András, Surányi Péter – dolgozhattam együtt, akiket gyerekként csodálva néztem a tévében. Persze meló is volt benne bőven, sosem szabad megriadni az akadályoktól, amik mindig vannak.

Melyek voltak szakmai pályád legfontosabb állomásai? 

Csupán két céget tudok említeni, az Autó2/Az Autót és az Autónavigátort. Nem vagyok csapongó alkat, szeretem, amit csinálok, tényleg szerencsés vagyok,  hogy azt csinálhatom, amit szeretek, de higgyétek el, van benne munka bőven.

Van olyan autó, amit még nem próbáltál ki, de fáj rá a fogad? 

Temérdek ilyen van, legalább annyira kíváncsi vagyok egy alapmotoros Dacia Sanderóra, mint a Tesla Model 3-ra. Bevallom, a lóerőhajhászat kevéssé hoz lázba.

Mit gondolsz az autózás jövőjéről? Mit fogsz a legjobban sajnálni 2025-ben? 

Azt, ha még mindig tele lesz kátyúkkal a hazai úthálózat, vagy ha még mindig kormot fognak okádni a hazai buszok.

Van emlékezetes autóbemutatód, vagy autós kalandod? 

Temérdek. Nyilván megkerülhetetlen a Vadas Tamás féle Jaguar XF bemutató, ahová Genfből repültünk át, s a gyári program előtt a vezesses Földes Attilával közös szobát kaptunk. Franicaágy volt benne… Az autós utak amúgy mindenkinek mesések, de meg kell jegyezzem, hogy nem mindig élmény a munka kapcsán utazás. Sok időnk ilyenkor nincs, sőt, jellemzően nagyon nincs időnk. Fotózás, vezetés, prezentáció, jellemzően késői ágyba kerüléssel. Ha egy héten két út is van, akkor az ember már teljesen zombivá válik, s a családtól való távolság sem örömteli.

Az említett Jaguar XF út például egy Genfi Autószalon hetében volt, ahová úgy indultam el hétfő hajnalban, hogy nem biztos, hogy találkozom még egy nagyon közeli hozzátartozómmal, aznap délután kaptam is egy hívást, hogy nem fogok már. Erről egy autópályán menet közben értesülni nem túlzottan kellemes, pláne úgy, hogy tudtam, én szombat hajnalban fogok hazaérni. Ez egy ilyen szakma, sokat vagyunk külföldön, sokat vezetünk, ráadásul a hazaérkezés után vagy út közben még tartalmat is kell gyártsunk. Nem panaszként mondom, csak információként. Ezért van az, hogy a lehető legboldogabb vagyok, ha épp saját autóval mehetek, nem kell azt értékeljem, agyaljak azon, hogy mit fogok róla írni, mit és miként kívánok rajta lefotózni. És igen, azt is szeretem vezetni, azzal is szeretek autózni. Hogy mondjak pozitív példát is, a Lexus LS bemutatója Ománban például überelhetetlen volt, ahogyan egyetemistaként a kérdőjeles szépségű Honda City négynapos törökországi bemutatója is hatalmas királyság volt decemberben, a vizsgaidőszak elején.

Támogatók