Lezárult a nevezés, 46 autó van versenyben a 13 díjért

Július 31-ig jelölhettek autókat az importőrök és az autógyártók az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díjakra. 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek. Most először mindhárom hazai autógyártó nevezett autót az Év Magyar Autója 2021 díjra. A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt. A szervezők a fenti díjakon kívül jövő márciusban kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2021 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Összesen tizenhárom autó kapja meg a rangos díjat 2021-ben.

Év Magyar Autója 2021

Történelmi siker, hogy a verseny második évében mindhárom hazai autógyártó nevezte valamelyik autóját, így az ebben a kategóriában tavalyi ezüstérmes esztergomi Suzuki Vitara megmérkőzhet a győri Audi Q3 Sportback és a kecskeméti Mercedes-Benz CLA 250 e modellekkel. Külön érdekesség, hogy mindhárom autó hibrid, a Suzuki és az Audi lágy, a Mercedes-Benz hálózatból tölthető plug-in hibrid – ezzel is jelezve, hogy Magyarországon magas színvonalon folyik az autógyártás és nem a múltnak, hanem a jövőnek termelnek ezek az üzemek. Mivel három teljesen különböző autóról van szó, ebben a kategóriában nem feltétlenül a szépség, a dizájn, a dinamika, az ár, a hatékonyság, illetve az ár-érték arány dönt majd, a zsűri figyelembe vesz olyan objektív szempontokat is, mint az egyes magyarországi autógyárak GDP-hozzájárulása, eredményessége, a foglalkoztatottak száma és a térségben betöltött szerepe.

Jelölt modellek: Audi Q3 Sportback 35 TFSI, Mercedes-Benz CLA 250 e, Suzuki Vitara

Audi Q3 Sportback
Drei neue Plug-in-Hybridmodelle komplettieren die Mercedes-Benz Kompaktwagen-Familie: CLA Coupé, CLA Shooting Brake und GLA jetzt mit EQ PowerThree new plug-in hybrid models complete the Mercedes-Benz compact-car family: CLA Coupé, CLA Shooting Brake a
vitara

Magyar Év Autója 2021

Hat kategóriában hirdet győztest a zsűri, nem csoda, hogy ebben a mezőnyben indul a legtöbb autó. A kisautók között újra megmérkőzik egymással a tavalyi győztes Renault Clio és a csak két ponttal lemaradó második Opel Corsa. Ebbe a küzdelembe szól bele a Honda, a Hyundai és a Toyota friss újdonsága. Színes a családi autók mezőnye, ahol hétszemélyes Seat szabadidő-autó, kompakt Volkswagen sikermodell, Opel crossover és hibrid SUV is indul (Citroën és Honda). Az üzleti autók kategóriába a Skoda klasszikus négyajtóst, a Seat sportos kombit, a BMW négyajtós kupét, a Volkswagen kombi kupét nevezett. A szabadidő autók között is nagy a nyüzsgés, a teljesen új Mokka kihívja a duplázó Vitarát, a trónra törő Kamiqot, de a jelöltek között is van a világszerte népszerű Tiguan, az újhullámos Juke és az örök legenda Forester is. Idén először kishaszonjárműveket is jelölhettek a hazai autóimportőrök. Az autókat két kategóriába soroltuk, a furgonok között a Vivaro és az elektromos Ducato küzdelme érdekes, a pickupok között pedig az amerikai Ford és a japán Nissan, illetve Toyota csap össze a díjért. A sportautók között hangos küzdelemre számíthatunk, megszólal a V8, de a leggyengébb modell is 300 lóerős. Külön öröm, hogy olyan különlegességeket jelöltek, mint a Cupra Formentor, a Lexus LC Convertible, BMW Z4 M40i és a virító versenyfestésben pompázó Renault Mégane R.S. Trophy-R.

Jelölt kisautók: Honda Jazz e:HEV, Hyundai i20, Opel Corsa, Renault Clio E-Tech Hybrid, Toyota Yaris

2020 Honda Jazz e:HEV & Jazz Crosstar e:HEV
hyundai_i20
Opel-Corsa
2020 - Renault CLIO E-TECH tests drive
yarisdpl2020-dynamics-055-2

Jelölt családi autók: Citroën C5 Aircross Hybrid, Honda CR-V, Opel Crossland X, Seat Tarraco, Volkswagen Golf 8

Citroen C5 Aircross Hybrid
2019 Honda CR-V Hybrid
SEAT-Tarraco_002_HQ
The new Volkswagen Golf

Jelölt üzleti autók: BMW 2 Gran Coupé, Seat Leon Sportstourer, Skoda Octavia, Volkswagen Arteon Shooting Brake

BMW 2 Gran Coupé
seat_leon
octavia_009-1920x1280
Volkswagen Arteon Shooting Brake Elegance

Jelölt szabadidő-autók: Nissan Juke, Opel Mokka, Subaru Forester e-Boxer, Skoda Kamiq, Suzuki Vitara, Volkswagen Tiguan

nissan_juke2019
12-Opel-Mokka-e-512273
forester-e-boxer_high-003-22545
kamiq-scoutline-19-1920x1280
vitara2
vw_tiguan

Jelölt kishaszonjárművek: Fiat e-Ducato, Opel Vivaro (furgonok), Ford Ranger Thunder, Nissan Navara, Toyota Hilux (pickupok) 

educato
Opel-Vivaro-505760
FORD_RANGER_THUNDER_03
Nissan Navara Double Cab
hiluxel3-4front

Jelölt sportautók: BMW Z4 M40i, Cupra Formentor, Lexus LC Convertible, Renault Mégane R.S. Trophy-R

z4m40i_2
cupra_formentor
lexuslccabrio003
2019 - Nouvelle MÉGANE R.S. TROPHY-R : Nouveau record sur le circuit de Suzuka

Év Zöldautója 2021

Két kategóriában nevezhették az importőrök és az autógyártók az autóikat. Egyetlen kritériumnak kellett ezeknek megfelelniük: kevesebb mint 50 gramm/kilométer lehet a szén-dioxid-kibocsátásuk. A hibridek között – ezek mind plug-in, azaz konnektorból tölthető hibridek -hét modell indul, ezek közül – a nagyszámú jelölés miatt – két győztest hirdet ki majd a zsűri. Szintén két győztest választanak a szakmai zsűri tagjai a villanyautó-kategóriában, amelyben kilenc elektromos autó indult a díjért. A hibridek többsége szabadidő-autó.

Jelölt hibridek: BMW 530e, DS 7 Crossback E-Tense 4×4, Ford Kuga plug-in hybrid, Jeep Compass 4xe, Mercedes-Benz CLA 250 e, Renault Captur E-Tech Hybrid Plug-in, Toyota RAV4 Plug-in Hybrid

530e_2020
DS 7
Kuga_ST-Line-X_EcoBlue_Hybrid
Jeep Compass S_4xe (45) (1)
Mercedes-Benz CLA 250 e
2020 - New Renault CAPTUR E-TECH Plug-in tests drive
rav4-phv-01

Jelölt villanyautók: Fiat 500e, Honda e, Hyundai Kona Electric, Nissan Leaf, Opel Mokka-e, Opel Vivaro-e, Peugeot e-2008, Volkswagen e-Up!, Volkswagen ID.3,

500BEV0702BHB_NERA_CEE
2020 Honda e
Nissan Leaf
05-Opel-Mokka-e-512168
Opel-Vivaro-e
PEUGEOT_2008_TESTDRIVE_1119TC332
The new Volkswagen e-up!
Story "CO2 neutral ID.3: like that"

Év Magyar Autója díjak

Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2021 „legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a „legjobb” és „legzöldebb” autója. Az idei zsűri tagjai: Biró Csongor (Járműipar.hu, Autószektor.hu), Csordás Gábor (Autó és Stílus, player.hu), Gulyás Péter (origo.hu), Katona Mátyás (Autónavigátor.hu), Miklós-Illés Kálmán (Autó-Motor). Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. A szervezők meghirdették a Magyar Év Autója 2021 díjat, amelynek birtokosa lesz a zsűri döntése alapján kategóriájában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a magyar piacon a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója 2021 díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek közül a „legzöldebb” autókat két kategóriában (villanyautók és plug-in hibridek). Kiosztják az Év Beszállítója 2021 díjat, amely a magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóipari vállalatok közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Az összes nevezett autó közül a közönség szavazata dönti el, hogy melyik modell kapja a Közönségdíj 2021 díjat, a zsűri munkáját leginkább támogató PR-es pedig az Év Autós PR-szakembere elismeréssel lesz gazdagabb.

További részletek: www.evmagyarautoja.hu

Nevező márkák

Támogatók