Két kategóriában jelöli a hibrid CLA-t a Mercedes-Benz

Az Év Magyar Autója díjak történetében először szerepel mindhárom hazai autógyár terméke a nevezettek között. Ezúttal valóban kiderül, hogy a zsűri szerint melyik a legmagyarabb autó 2021-ben. A kecskeméti Mercedes-gyár az Év Magyar Autója 2021, illetve az Év Zöldautója 2021 díjakra a nyár közepétől csakis nálunk gyártott plug-in hibrid CLA modellt jelölte.

Mercedes-Benz CLA 250 e

A Mercedes-Benz folyamatosan bővíti a plug-in hibrid hajtással rendelkező EQ Power kínálatát. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 e Coupét és a CLA 250 e Shooting Brake-et is kizárólag Kecskeméten kezdték gyártani. A gyártásban résztvevő munkatársakat hónapokon keresztül képezték a hibrid modellek esetében alkalmazott egyedi munkafolyamatokra, és a gyártásindulást megelőzően több mint 2000 munkatárs részesült speciális munkavédelmi oktatásban. Emellett újdonság még például, hogy a csarnokon belül, azokon a munkaterületeken, ahol a munkatársak dolgoznak az autón, kizárólag elektromos hajtással működnek ezek a gépkocsik.

A Mercedes-Benz autók esetében először, a belső égésű motort is az elektromos hajtásért felelős villanymotor indítja el, melynek teljesítménye 75 kilowatt. Az 1,33 literes négyhengeres motorral együtt ez 160 kilowatt (218 lóerő) teljesítményt és 450 newtonméter rendszernyomatékot eredményez.

Nevező márkák

Támogatók